Az Egyesült Államok felismerte, hogy Kína felemelkedése aggasztó következményekkel jár az amerikai katonai hatalom számára. Az elmúlt években megjelentek az első kínai tengerentúli katonai bázisok, viszont ezek jelentőségét még nem érdemes eltúlozni. A helyzet a jövőben viszont radikálisan megváltozhat, mivel Peking egy sor országban tervez támaszpontot nyitni. A The Diplomat elemzése a két nagyhatalom közötti versenyfutás tengeri aspektusait vizsgálta a katonai kitelepülések szempontjából.
A Krím-félszigeten található Szaki katonai légibázist még július 26-án éjszaka érte rakétacsapás. Az első, alacsony felbontású műholdképek alapján akár két Szu-30SzM vadászgép is odaveszhetett a kifutópályákon.
A RAND nevű amerikai agytröszt a hét elején tette közzé a jelentését, amelyben a kínai katonai terjeszkedésről írnak. A beszámoló szerint az Egyesült Államoknak a következő években semmi félnivalója nincs Peking terveitől – szemlézte a Defense One.
A Fülöp-szigetek és Kína egyre agresszívabban lép fel a dél-kínai-tengeri területi követelésük érvényesítéséért, ám eddig nem kerültek elő emberi élet kioltására alkalmas fegyverek. A visszafogott vita egy most kiszivárgott jelentés szerint május 19-én viszont fordulatot vett, a szigetország lépett a keleti nagyhatalom ellen – írja a Nikkei Asia.
Az Egyesült Államok és Japán nem lehetett túl boldog, amikor meglátták azokat a felvételeket, amelyeket egy ismeretlen szerző készített drónnal.
Szombaton kora reggel légitámadás érte az Irán által támogatott Harakat al Nudzsaba nevű fegyveres csoport által használt bázist az iraki Babilon tartományban. A Kalszu katonai bázison történt robbanásban legalább három ember megsebesült egy közeli iskandaridzsai kórház szerint – számolt be a New York Times. Izraelt tartják felelősnek a támadásért, de az ország egyelőre nem kommentálta a híreszteléseket.
Kilép Örményország a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSZSZ vagy angolszász forrásokban CSTO) – jelentette be Nikol Pasinján, az ország miniszterelnöke a TASzSz szerint.
Pakisztán és Irán de-eszkalációra törekszik egymás területeinek bombázása után. A szakértők szerint azonban a feltételek megteremtődtek egy lehetséges proxyháborúhoz a térségben. A békefolyamatokban Kína közvetítést ajánlott fel a feleknek, mivel Peking félti az Övezet és Út kezdeményezés jövőjét a térségben – írta meg az Asia Nikkei.
A Fülöp-szigetek vezetése bejelentette, hogy mesterséges szigeteket terveznek létrehozni a vitatott Dél-kínai-tenger területén. Korábban Peking hasonló stratégiát alkalmazott a területen, most úgy tűnik, hogy visszaüt a keleti nagyhatalom taktikája – írja az Al-Jazeera.
Tizenöt finn katonai támaszponthoz és gyakorlótérhez kap hozzáférést az amerikai hadsereg - erről írt alá megállapodást Antti Häkkänen finn védelmi miniszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.
Több közel-keleti forrás is jelentette, hogy Libanonból rakétát lőttek ki ma reggel Biranitra, Izrael egyik északi katonai bázisára. A rakétát nem sikerült elfogni, becsapódott a bázis területén, áldozatokról nincs hír, de a támaszponton tűz ütött ki.
Újabb rakétákat lőttek ki Közel-Keleten állomásozó amerikai katonaságra Irakban - jelentették be amerikai védelmi illetékesek hétfőn.
A Fehér Ház azzal vádolja Iránt, hogy támogatja az amerikai katonai támaszpontok elleni rakéta- és dróntámadásokat Irakban és Szíriában.
Videót rakott ki az Izraeli Védelmi Erők (IDF) parancsnoksága több közösségi oldalra. A felvételen az látható, ahogy a Sajetet 13 különleges műveleti osztag katonái felszabadítják a Hamász által elfoglalt Szufa katonai bázist.
Számtalan történet terjeng az orosz-ukrán háború kirobbanása óta arról, hogy az állatvilág közbeavatkozott bizonyos műveletek végrehajtásában, most azonban Oroszország saját, nemzetközileg elismert területén, Ferenc József-földön érte kellemetlen meglepetés az orosz tengerészeket akkor, amikor egy nem túl jó hangulatú rozmár szétcincálta a gumicsónakjukat.
Több orosz katona is meghalt tegnap Hegyi-Karabahban, mivel egy tűz alá került Moszkva békefenntartói kontingensének egyik járműve – írja a RIA Novosztyi.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Bízik a diplomáciai megoldásban.
Idén már 3 millió tonna kőolaj jött Fehéroroszország felől a Barátság kőolajvezetéken.
Ezt már lezárt ügynek tekintik.
A Greenpeace csak bízik benne, hogy elkerülhető a jelentős ökológiai kár.
"Tegnap azt mondtad, majd holnap" – Nike.
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.
Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.